BabyPaka. 1. rész: Valami puhán lépked…

Amikor az OutletBaby utolsó lámpája is kialudt, és az ajtó mögött elcsendesedtek a léptek, a polcok között nagy nyugalom lett. Ekkor jelent meg a puha szőnyegen valami, ami reggel még biztosan nem volt ott: az első bolyhos tappancsnyom.

Aztán egy második. Egy harmadik. Majd még több, amelyek apró, titokzatos ösvényként kanyarogtak a dobozok között.

Egy nyom, amely tegnap még nem volt ott

Zibi vette észre elsőként. Éppen azt vizsgálta, vajon nem rejtőzik-e új kaland a nagy kartondoboz mögött, amikor meglátta a padlón egy tappancs puha lenyomatát.

– Ó! – suttogta, és rögtön leguggolt. – A nyomok mindig vezetnek valahová.

Elővette a kis nagyítóját, és alaposan megvizsgálta a felfedezést. A nyom bolyhos és finom volt, egyáltalán nem hasonlított cipőtalp lenyomatára. Néhány lépéssel odébb újabb várta, mögötte pedig még négy. Mindegyik kissé más formájú volt.

Az egyik kerek és nyugodt volt, a másik mintha ugrándozó gazdától származott volna. A harmadik minden doboznál megállt, a negyedik egy sötétebb sarokba vezetett. Zibi kétszer is megszámolta őket. Hat nyom, hatféle járás – és sehol egyetlen gazda.

Mindenki mást vesz észre

Zibi elindult az ösvényen, és hamarosan találkozott Momóval. A kismajom átugrotta az első nyomot, a második fölött megpördült, a harmadiknál pedig kijelentette:

– Ha ez rejtély, akkor titokzatos dallamra van szükségünk!

Halkan dúdolni kezdett, míg Eli fel nem emelte az ormányát, és egy doboz szélébe akadt vékony cérnaszálra nem mutatott.

– Először nézzük meg, nincs-e valakinek szüksége segítségre – mondta nyugodtan a kis elefánt.

Guga is csatlakozott hozzájuk. A zsiráf felülről, majd oldalról nézte meg a nyomokat, végül pedig majdnem a szőnyegig hajtotta az orrát.

– Ezek nem véletlenszerűek – állapította meg. – Nézzétek: mindegyik másfelé fordul, de valamennyi a legnagyobb doboznál találkozik.

A legnagyobb doboz mögött

A legnagyobb doboz kissé ijesztőnek tűnt. Magasabb volt Momónál, szélesebb Elinél, és hosszú árnyékot vetett. Riko a barátai mellé állt.

– Kezdhetjük egy apró lépéssel – mondta az oroszlán. Az ő pocakjában is bizsergett valami, de tudta, hogy a bátorság nem azt jelenti, hogy sosem félünk. A bátorság az, amikor együtt tesszük meg a lépést.

Ekkor a doboz túloldaláról halk sur, sur, sur hallatszott.

Hugo félig lehunyta a szemét, és figyelmesen hallgatózott.

– Puhának hangzik – állapította meg a víziló. – Biztosan nem sárkány. A sárkányok sokkal hangosabban horkolnak lefekvés előtt.

Momo felkuncogott, és a feszültség rögtön enyhült.

Hat nyom, egy Paka

A barátok félretolták a dobozt. Nem találtak mögötte sem szörnyet, sem elrejtett csomagot. Hat puha textildarab feküdt ott, mindegyik más színben. Zibi letette az elsőt, Momo a másodikat, Eli pedig a harmadikat. Guga megmutatta, hogyan fordítsák el a következőt, Riko a helyére tolta az ötödiket, Hugo pedig pontosan középre tette az utolsót.

Egy olyan jel alakult ki, amely hat, egy helyen összegyűlt tappancsra emlékeztetett.

Mindannyian a saját lábukra néztek. Mindegyik más volt. Az egyiken Z állt, a következőn M, majd E, G, R és H. Egyetlen nyom sem rejtette magában a teljes választ. Csak együtt alkottak valami fontosat.

– Én meg tudom találni az út kezdetét – mondta Zibi.

– Én pedig gondoskodom róla, hogy útközben sose unatkozzunk! – tette hozzá Momo.

Eli emlékeztette őket, hogy minden kalandhoz gondoskodás kell. Guga megígérte, hogy figyel a részletekre, Riko segít, amikor nehéznek tűnik az első lépés, Hugo pedig gondoskodik a nyugodt hazatérésről és a pihenésről. Hirtelen világossá vált, hogy a különbségeik nem akadályozzák a közös munkát. Éppen ezek miatt tesz hozzá mindenki valami fontosat a kalandhoz.

– Azt hiszem, megtaláltuk a csapatunk nevét – mondta Eli.

– BabyPaka! – kiáltotta Momo, egy kicsit túl hangosan a pihenőidőhöz.

Hugo elmosolyodott, és megigazította az egyik puha textildarabot.

– Illik hozzánk. Hat különböző személyiség, egy Paka.

Ez még csak az első nyom

Attól a pillanattól kezdve elhatározták, hogy csapatként működnek. Zibi új ösvényeket keres. Momo emlékeztet mindenkit arra, hogy egy hétköznapi napból is lehet játék. Eli gondoskodik az apró szükségletekről, Guga észreveszi a részleteket, Riko segít az első lépéseknél, Hugo pedig ügyel rá, hogy minden kalandban jusson idő pihenésre és ölelésre.

Nem alkottak bonyolult szabályokat. Csak abban egyeztek meg, hogy meghallgatják egymást, senkit sem hagynak egyedül a nehéz pillanatokban, és mindig helyet adnak a kérdéseknek – még a legkisebbeknek is. Ha pedig a válasz nem érkezik rögtön, együtt keresik meg a következő nyomot.

Éppen visszaindultak a helyükre, amikor egy őszi levél zizegett be az ajtó alatt. A hátoldalára valaki apró térképet rajzolt.

Zibi felemelte a nagyítóját, és a szeme még nagyobbra nyílt.

– Ez még csak az első nyom.

Folytatjuk…